Egy-egy mondat a Szív Trailről Krasznahorkai és Ottlik stílusában, a mesterséges intelligencia szerint

Megkértem az mesterséges intelligenciát (Microsoft Copilot), hogy írjon egy-egy mondatot a nemrég irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László, valamint egyik kedvenc íróm, Ottlik Géza stílusában a Szív Trailről. Kissé közhelyes, de találó és a szerzők stílusát (legalábbis laikusként megítélve) egész jól visszaadó mondatok lettek, bár eddig csak Ottliktól olvastam az Iskola a határont:

A Krasznahorkai mondat:

A Szív Trail olyan, mint egy végtelen, kanyargó ösvény, amely nem a tájban, hanem az ember belsejében halad, ahol minden lépés egy újabb kérdés, minden kanyar egy elfeledett emlék, s ahol a távolság nem mérhető kilométerekben, hanem a lélek súlyában, amit cipelni kell, míg az ember el nem jut oda, ahol már nincs tovább, csak a csend és a megértés.

Az Ottlik mondat:

A Szív Trail — ha jól belegondolunk — nem is annyira út, mint inkább egy megkísértett lehetőség, hogy az ember, miközben lépésről lépésre halad előre, valójában visszataláljon valamihez, amit talán sosem ismert igazán, csak érzett, mint egy régi mondatot, amit gyerekkorában hallott, de azóta sem tudott elfelejteni.